Az éjjel mikor hozzámért kezed,
nem tudtam, ébren vagy-e vagy álmodsz,
véletlen ez, vagy testemre vágyódsz?
Félve szorítottam… jajj elveszed!

Tétlenül tűrted vágyakozásom,
majd, mint aki új álomra készül,
illatod hagyva engesztelésül,
elhúzódtál… már kár szánnom-bánnom.

Pedig tudtam jól, hogy álmod éber,
s tudtad, hogy tudom, konok sóhajod.
Ezért vagy Te könyörtelen némber.

Kettőnk közt hasadt egy kilométer.
Beteljesült lelketlen óhajod.
Bőrömnek önmaga lesz az éter…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.