Ödönke és a szuronyos puska

Épülő toronyházak között ment a grundharc,
galeriba tömörült sok kis pimasz kölök,
Ödönke volt közülük a legzsiványabb arc,
felnéztek rá, mikor kiáltott: "Nem tökölök!"

Az ellenség támadott a romos falon át,
botokkal verték vissza utcájukba őket,
sarki közértből loptak kenyeret, szalonnát,
lenézték a lányokat, fütyülték a nőket.

Vérre menő harcok során könnyen tört az orr,
de nem volt fájdalom, szakadt a vásott ruha,
kalandvágytól komisz gyerkőc csontja is beforr,
izgalmas csínyekben csak a gyáva volt puha.

Elcsent Románcot szívtak bokrokban lapulva,
a nagyobb vagányok fütykös versenyt rendeztek,
a vesztes is esélyt kapott egy óra múlva,
mikor a leggyorsabban ellőtt, s felharsant: "Nesztek!"

Egyszer, egy épülő tízemeletes alatt,
Ödönke talált egy régi, szuronyos puskát,
mindenki csodálta, dicső volt a pillanat,
kihívott rendőr szakította meg a mustrát.

Lihegve rohant a becses zsákmánnyal haza,
büszkén mutatta meg otthon fáradt apjának,
aki dicsérő szó helyett így kezdte: "Az a ...",
Ödönke pofontól repült ajtófélfának.

Nem tudta akkor, hogy fegyverért börtön járhat,
a rendszer mondott ellensége így is lehet,
a vörös csillagok mindig éberen várnak,
ki fegyvert rejteget, könnyen rács mögé mehet.

Mikor a háborús relikviát kidobta
a földszinti kukába a szomorú Ödön,
"elvtársi" fotóra felnézve halkan mondta:
"Már tudom, mért dús a szigor szemöldöködön."