SOmannák
Belépő
 
RÍMmel-ámmal
 
Szóbeszéd
 
Somanságok
 
KÉPekként
 
RiPORTÁL
 
Ajánlott lapok
 
 
S a többi költemény (MAI)
S a többi költemény (MAI) : Akár hihetném is...

Akár hihetném is...

  2008.01.05. 07:27

Akár hihetném is, hogy végtelen a világ...

Akár hihetném is,
hogy végtelen a világ,
sebes foszlányain
az idő dorbézolva kihág,
fekete lyukaim
üszkös lebegése
nem több, nem kevesebb,
mint a tegnapok hebegése,
és a szűkölő vágyak néma
koppanása a csendben,
minden lihegő reggel
üvöltve visszhangzik bennem,
siklunk egymás mellett
útjaink párhuzamában,
mintha félnénk keresztezni,
a holnapot a ringó mában
sűrűsödő szirupban érleljük,
befőtt létünk híg peremén
önmagunk csonkaságát szeljük,
tartósított rezdülésünk
büszkén kimért forgataga,
mint intő jel íródik fel,
ez a megszűrt végesség maga,
míg ajkunkkal szürcsöljük
tejutunk anyai cseppjét,
magába szippant, feldob,
majd kiöklendez ez a nemlét,
úgy suhanunk el egymás mellett,
mint kiket öntudatlan állatok
orgia garmadája csak úgy ellett,
nemkívánatos melléktermékként
örvénylünk - álmaink tava ringat,
pedig csak egy ezerszer megélt
másik nap unott hajnala virrad,
ügyeljük a távolság precízen
kimért mértani fonákját,
és kaján vigyorral mártjuk
egymásba a lélekcafatos csáklyát,
néha mélyebbre hasítunk,
ez így kötelezően rendben,
hisz mi vagyunk a párhuzamosok
ebben a beképzelt végtelenben...

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Irkafal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Kiemelt oldal
 
 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123