Átsuhant rajtam felajzó tavasz,
szívből ígérve; mily szép lesz a nyár,
ezernyi kaland, vad szerelem vár,
őszöm víg titok, a tél sem ravasz.

Hittem; jó sorsom csak örömet tár,
világot válthat tobzódó kamasz,
ajkán vidám szó, csipetnyit pimasz;
„lányok mézédes csókja jönne már!”

Aztán az ifjú férfivá felnőtt...
gyakrabban borult sugárzó napom,
ábrándom fakult, gyűltek a felhők.

De amíg élek; álmom nem adom,
áldozom minden évszakom előtt;
s ha nem tetszik; veszem kalapom!

2010. 08. 08.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.