Somogyi Ottó: Pátoszi mese

Volt egyszer, hol nem volt… pár dúsgazdag ember,
az alig tucatnyit szolgálta a rendszer.
Titkosan irányították a jónépet,
politikusok vágtak vígan jóképet.

Hazudtak reggel, délben, este és éjjel,
míg vad tivornyákban mulatoztak kéjjel.
Tömött zsebükben volt az összes média,
ha kellett, járványt gyártott fizetett kémia.

Alant a nép csak a jéghegy csúcsát látta,
valót takart az előtte álló válla,
nem látott tovább saját nyomorult sorsán,
alamizsnát osztott a korrumpált kormány.

Ha kellett; újraválasztatták magukat,
giotinba nem dugták dagadt nyakukat.
Látszatra mindenki szép és minden jó volt,
a hatalom csúcsán pár kiskirály trónolt.

Bőszen hirdették; mekkora demokraták,
közben az egészet magasról lesz@rták.
A harácsolás túltermelésbe vágott,
hát… háborúba hajszolták a világot.

Egymásra mutogattak; a másik hazug,
a háttérben nyíltak rejtett kiskapuk.
Ha kellett öltek, hogy a másikra kenjék,
divatos lett pár régi, rettegett jelkép.

Már mindegy volt, balról vagy jobbról fúj a szél,
vörösen csillant fegyvereken az acél.
A háttérben megbújt pár vigyorgó árnyék,
nekik mindez csak pénz volt, újabb játék.

Egyszer hajszálon múlt, hogy egy részeg hadúr,
az atomgombra majd’ rátenyerelt vadul.
Szerencsére éppen felszállt egy vad lóra,
életcélja így nem válhatott valóra.

Vajon mit tehetett az istenadta nép,
kinek mosolyát az úr karddal szabta szét?
Vérét adta, ez lett a félelem éve?
Holt egyszer, hol nem holt… ez a mese vége?

Hopp, nem - nem! Csak jól végződhet ez a mese!
Lázadás tört, jött a forradalom szele,
vagyonát mentve iszkolt a galád-gazdag,
nem segített többé népbutító maszlag.

Elhallgattak végre a dübörgő tankok,
nemzetek fejezték be a végső harcot.
A láthatáron felragyogott a béke,
és az ember kilépett újra a fényre.

2022.04.09.