néha mikor megszakított
mosolyok vonszolják körbe
ráncaikat arcom fakó borostáin
csendjeim felszított
rezgése bámul tükörbe
átlépve az idő nedvtelen pocsolyáin

a boldog mosoly ritka vendégem
a kétségbeesés markában
kopasz lidércként tépi le a percek parókáját
zavartan megpihen létem
egyik eldugott sarkában
magára húzva a magány legkopottabb takaróját

(1986.márc.30.)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.