Múzsák könnye oltja szomjam,
Szirének dala ad erőt,
Teérted itt és most, nyomban
állítok Ámor haderőt.

Mint boszorkányszívű angyal,
kísérted lázas életem,
vörös ködbe mártott aggyal
létezem. Léted; lételem.

Más izzó máglyára vetne
bűbájos csalfaságodért,
szívem lángolón szeretne,
de rendre páncélodba ér.

Szemeddel táplálod tüzem,
hangod szítja a vér-parázst,
de tetted néha mást üzen;
fullánk-kard védi e darázst.

Óvlak, féltelek, míg tudlak,
míg a perc hiú reményt ígér,
hisz tudod; sohasem unlak,
eléd omlok szerelmedért.

Apró szikrából lobbantunk,
mint két ölelkező lángnyelv,
átitatott gyolcsunk adtuk,
sercegő vérünk husáng nedv.

Égj, lángolj velem e nászban,
izzon köröttünk levegő,
búsuljon más balga bús gyászban,
máglyánk felhőkön lebegő.

És...ha angyali glóriád
egyszer gyarló földre koppan,
könnycsepp elolt majd, óriás
tűz hamvad, többé nem moccan.

Addig is; ölelj magadhoz!
Akarom; boldogan nevess!
Izzó szerelem gyönyört hoz!
Nagyon kell, kell, hogy most szeress!!!

2006-08-09

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.