Ki még nem tudná, ki az Ödön,
(termetre, mint három zsírosbödön,)
naivságával ő az, ki előre mit se sejt,
természetre talán kicsit a bárgyú Svejk,
és a filmsztár keveréke; no nem a Kis Ervin,
hanem tudjátok; az ütődött Mr. Bean.
 

Aznap kissé szomorú volt Ödön,
életkedve küszöb alatt a köbön,
csak vágya feszült, érezte, hogy húz szét a
zipzár. Ráférne már egy nő, de legalább egy gésa...
A reggeli kávé után a szomszéd Géza
rábeszélte, hogy jót tenne egy céltalan séta.
- Nem tudhatod, mit hoz a sors, ki tudja, hátha
egy jó nő is végre rád ragad, nem csak a nátha.

Reményekkel vértezve elindult hősünk,
magában motyogott; nyugi, nem nőzünk,
ez legyen olybá, mint turistának városnézés.
Könnyedén a lábakat, nem fontos minden lépés
hosszát az előzőhöz precízen igazítani!
Sajnos, a lazaságot nem lehet tanítani.
Így aztán Ödön addig csetlett-botlott,
mígnem egy gyanútlan járókelőnek rontott.
- Szálljon le a lábamról, maga szemtelen alak!
A kiáltást visszhangozták a belvárosi falak.
Ödön úgy vélte, ő most talán Simon Templar,
tudatát elhomályosította egy igéző szempár,
melynek gazdája maga volt a Nő, a tökély!
Ödön lebénult, állt, mint fa, lába gyökér.
Ó, ha e szájhoz ő lehetne kézben mikrofon!
Nehezen térítette magához a kapott pofon.
A gyönyörűség ellökte, szitkozódva odébbállt, ő meg
csak bámult utána, körötte csődült kisebb tömeg.
Ábrándozott, meztelenül hogy mutatna rajta.
- Anya, ez a bácsi olyan mutogatós fajta?
Szólt egy kisfiú, valaki rendőrért kiáltott.
Nem lett bűnügy, persze senki semmit se látott.

Hősünk úgy érezte magát, mint elsült löveg,
sztoriját nehezen hitte a hivatalos közeg,
de sértett híján útjára engedte a rendnek őre,
lejárt a műszak, várta szőlőjében az olcsó lőre.

Ödönünk előtt végre az út szabad lett újra,
de már nem volt mersze átmenni a sarkon túlra.
Kedveszegetten hazafelé vette az útirányt,
titokban azért leste, nem látja-e meg az úri lányt.
Ekkor útját keresztezte egy hírlapárus bódé,
a félmeztelen idomokon élvezkedett épp a kópé,
mikor hopp! Árgus szeme megnyúlva guvad!
Félresöpört minden mást, mint egy dúvad!

Ott van, ő az! A Nő! Az áprilisi címlaplány!
Ő, aki eddig mindig megragadt a hírlapnál,
és mindennek ellent tudott állni a csábításon kívül,
most az ujja húzta vonalon ragadt ívül
adta formás csípőn keringett oda-vissza.
Az eladó látta, hogy ügyfele agyilag nem tiszta,
ezért szólni sem mert, hogy laptapizás tiltva,
veszi, nem veszi, nagybetűkkel ki is van írva,
meglátva emberünkön az eszelős tekintetet,
inkább magába tolt még egy feles öntetet.
Ödön beadta derekát, hogy letudja e marha kínt,
megvette címlaplányostól a kiszemelt magazint.

Ó, a Nő, kivel az imént történt fizikai kontaktus!
Megindult, egy növény állta útját, pont kaktusz,
de önkívületi állapotában hiába bökte a tüske,
csak ölelte nőjét magához, mintha rá lenne büszke.
Otthon a szomszéd Géza felettébb kíváncsian várta,
de Ödön szótlan haladt el mellette, mikor a kaput kitárta.
Magára zárta lakása ajtaját, nehogy megzavarja bárki,
csak nézte, hogy a formás kebel mily peckesen áll ki...
Még így is, hogy kezével félig takarja a szépség,
őrjítőn izgató látvány volt, ehhez nem fért kétség.
Kerek csípő lágyan kitolva, rajta leheletnyi tanga,
Mi lehet alatta? Ödön ágyékát bizsergette ezer hangya.
Ahogy a bőrre feszült a vékony pánt kissé elcsúszva,
Ödön képtelen volt lapozni, csak állt verejtékben úszva.
Vége volt, ettől az egy félakt fotótól padlóra került,
félóra is eltelt, mire a lap belsejébe végre belemerült.
Idegesen lapozva alig találta meg imádott nőjét,
közben lázasan kézbe vette felkúszó hőmérőjét.
A további fotókon elé tárult a fedetlen valóság,
tömény, nehéz, vad erotika és rosszat akaró jóság
sugárzott a csábító szemekből, dús, fénylő ajka
a képzeletbeli olvasót tetőtől talpig felfalta.

Hősünknek ez sok volt, transzba kerülve sokkot kapott,
hanyatt esve majdnem a kaszás emelt előtte kalapot.
Öntudatlan állapotban így talált rá a szomszéd;
épp amint egy foltot a címlaplány arcán nyom szét...

Ödönnek a kórházban fél évébe került ez a kóma,
de elárulom azt is, hogy neki mégis miért jó ma?!
Történt, hogy a címlaplány fülébe került a sztori,
pont előző nap hallgatott egy romantikus ókori
mesét, és akkor hagyta el fiúja; a fotós Józsika,
reklámfogásnak sem rossz, ha ő lesz Csipkerózsika,
kicsit leült körötte a média, popót hiába formáz,
szóval mindez arra ösztökélte; irány a kórház!
Persze, erre bemozdult a kereskedelmi csatorna,
újságírók hada is e hírre rögvest utána hatolna.

Gyöngyi, mert így hívták a szépséges modellt,
először elfoglalta Ödön ágya mellett a fotelt.
Miniszoknyában kulcsolta lábát, profilból mutatott arcélt,
de hamar rájött, hogy ily szerényen nem éri el a célt.
A kamerák kereszttűzében rávetette magát az ágyra,
A kómás Ödön alteste bemozdult, reagált a vágyra!
Innét nem volt megállás, pedig a nő előtte mindent bemagolt,
menedzsere vörösödött, míg ő egyre szilajabban lovagolt!

Gyöngyiből előtört ősi, férfit kívánó, forró asszonyvére,
feltüzelve azt sem nézte, az alatta fekvő kómás él-e!
Vakuk kattogtak, lencsék izzottak, míg a pár a csúcsra felért,
túlszárnyalták az ablakból odalátszó hegyet; a Gellért.
 

Ödön ekkor tért tudatában magához.
Kicsit sok volt ez neki a félévnyi magányhoz.
A kórházban kitört a botrány, egy öreg néne sikított.
De aztán a média pénze mindent szépen elsimított.
A címlaplány újra sztár lett, Ödönnel nem állt többé szóba,
kétes hírnevének jót tett a csodaébresztős kóma.
(Ne mondd, hogy durva,
ő csak egy médiakurva.)
Az orvosi szakkönyvekbe talán nem kerül bele,
de az egyetemen a dékán tanítja, míg a röhögéstől reng a bele.
A szenzáció hamar lecsengett, mikor egy másik modell,
egy képviselőt elcsábítva azt hitte, hogy a Parlament egy hotel...
 

Hát így lett hősünk híres legalább pár felkapott napra,
mindig emlékezni fog arra az eszmélő, visszatérő pillanatra.

A szomszéd Géza kuncogva azóta is így húzza: Ej Ödön,
még most is ott feküdnél, ha a címlaplány nem vágtázott volna töködön!

Rheinau, 2010. május 09.

 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.